Gárdonyi Géza – Ida regénye

Miután végeztem az Egri csillagokkal, megígértem, hogy újraolvasom az Ida regényét. A szót követte tett, most pedig azt próbálom összeszámolni, hányszor is olvastam már. Nem sikerült 🙂 . Arra emlékszem, hogy először általános iskolás koromban akadt a kezembe, legvalószínűbben anyám hatására, akivel bár nem volt felhőtlen a viszonyunk, az olvasás szeretetéért kétségtelenül hálás lehetek neki.

Az Ida regénye igazi csajos könyv, romantikus regény, “még abból az időből”. Nekem kicsit tetszett az az idő, bizonyos szempontból. Persze minden éremnek két oldala van, és én sem vagyok mentes a mai nők dilemmájától, miszerint de jó is az, mikor a férfi lovagias és támasz, meg ilyenek, de azért az a rész, hogy egy nő akkor gondolkodhat önmegvalósításról furcsálló tekintetek nélkül, ha özvegy, már nem annyira szimpatikus 🙂 .

Visszatérve a regényre: Ida zárdában nevelkedő fiatal lány. Nem azért nevelkedik apácák között, mert efféle pályára készül, semmi ilyesféle elhivatottság nem él a szívében, és jottányit sem vallásosabb, mint polgári iskolában tanuló kortársnői. Pusztán technikai okokból választották számára ezt az intézményt: édesapja özveggyé lett. Kereskedőként is volt annyi bölcsessége, hogy az a neveltetés, amit ő biztosíthatna leánya számára, sokkal kevesebb, mint amennyi szerinte jár neki. Egy finom lelkű anya mellett megoldható lenne, de egy érdes, gyakorlatias apa… nem elég.

Az élet örök fintora. A szülő jót akar a gyerekének, azt akarja, hogy TÖBB legyen, mint ő, megtesz mindent ezért, gyakran (nem ebben az esetben, de gyakran) erőn felül. Aztán amikor a nevezett gyermek valóban több lesz – nem mint ember, természetesen, de tanultabb, intelligensebb, műveltebb, igényesebb, kifinomultabb, stb. -, akkor elég fura helyzetbe kerülnek. A gyerek ahelyett, hogy hálát érezne, elkezdni titkon, vagy nem is annyira titkon lenézni a szülőket…

Idával valami hasonló történt, bár nem teljesen ugyanaz. És becsületére legyen mondva, elég messze ment a gyermeki belátásban, csak hát aztán mégsem sikerült ezt megtartani.

Sajnos többet nem mondhatok anélkül, hogy leleplezném az izgalmas fordulatokat, de annyit mondhatok, Mikszáth Különös házassága is különös, no de ez! 😉 . A házasságon kívül aztán van itt minden: apróhirdetés, kártyaadósság, öngyilkosság és párbaj…

Nekem egyéb tanulságul is szolgált a regény, mivel Csaba, az ifjú férj festő. Így aztán rá is jöttem, hogy bár többször olvastam, utoljára bizony még akkor, amikor én magam nem festettem, különben emlékeztem volna azokra a művészi “küzdelmekre”, belső vívódásokra, amelyeket Csaba által mutat be Gárdonyi. Igen. Minden alkotónak vannak elvei. És ezeket az elveket nem szabad, és nem is kell feladni.