Szindrana

Lassíts tudatosan - éljen a Slow Life :)

Lois Lowry – Valahol, messze

2336851_3Mind a négy kötetet kihoztam a könyvtárból. Igen, mert a film nyomán derült ki számomra, hogy Az emlékek őre egy “sorozat”, hogy négy regény szorosan összetartozik. Gyorsan mozgósítottam Hajnit, a kedvenc könyvtárosomat, aki pillanatokon belül ( 😛 ) összeszedte nekem mindet. Igen, mert tudtam, hogy ha belekezdek, megeszem mindet egyhuzamban. Ismerve még régről, még a fiam kisiskoláskorából az első regényt.

A Valahol, messze picit csalódás volt, mert alig vártam, hogy megtudjam, mi történik Jonas-szal és Gabe-bel, miután azon a karácsony estén leértek a faluba, de ez a regény nem róluk szól. Miután azonban ebbéli csalódásomon – nagyon hamar – túltettem magam, többé nem bírtam letenni.

Az alap helyzet hasonló: egy nemtudnihogytörtént világégés után egy település túlélése. Érdekes, mert a mód teljesen más, mint Az emlékek őrében. Pedig mindkettő a jövőben játszódik. Az emlékek őrének közössége technikailag szuperfejlett, ez a falu meg leginkább a középkorra emlékeztet – nem olvastam el az előzetest, így egy darabig azt is hittem, hogy akkor játszódik. Még az üveglap készítésének a technikája is elveszett, egyetlen valamire való épület van, ami valószínűleg templom lehetett. Az emberek érzelmi intelligánciája kritikus, a kapcsolatokat a durvaság, primitív reakciók jellemzik.

A mese azzal kezdődik, hogy Kira elsiratja az anyját. 14-16 éves lehet, és nyomorék, ami azért fontos, mert csoda, hogy él: a fogyatékosságot spártai kegyetlenséggel egyszerűséggel szüntetik meg a közösségben. Mint később kiderült, az egyéb másként gondolkodást is…

Kira életéről most újra a közösség dönt: maradhat a testi tökéletlensége ellenére, vagy száműzik, ami egyenlő a biztos halállal. Végül az menti meg, amit eddig mindenki a “haszontalanságának” tulajdonított. Kira művészi fokon, édesanyját is felülmúló tehetséggel hímez, így Kira különleges munkát kap: az évenkénti különleges szertartás kellékét, egy a világ történetének eseményeit ábrázoló köpenyt kell felújítania, majd a jövőt belehímeznie.

Tulajdonképpen luxus környezetbe helyezik (még fürdőkád is van meleg vízzel!), ám hamar kiderül, hogy a szép tiszta környezet igazi aranykalitka, és a halálesetek körülményei is hirtelen más megvilágításba kerülnek…

Vélemény, hozzászólás?