Rólam
Az üvegfestés különös szerelem számomra. “Véletlenül” találtam rá. Mindig irigyeltem azokat, akiknek valami hobbijuk van. Ami nem változik, bármi történjék velük vagy körülöttük, ezt a szenvedélyt magukban hordozzák, átsugározza életüket. Sosem volt ilyenem. A kézműves dolgokhoz volt érzékem, a kötés, hímzés, varrás nem ment rosszul, de egyik sem érdekelt annyira, hogy folyamatosan lekössön.
Aztán egyszer, valamikor 2005. tavaszán valami másodállás után néztem egy ismerősöm számára, és belebotlottam egy csapatba, ahol képeslapokat készítettek, festett fóliakép betéttel. Gondoltam, kipróbálom én is, és olyan végtelen nyugalmat éreztem a kontúrozás során, annyira élveztem, hogy elhatároztam, ezt csinálni akarom. Persze, a bedolgozás muszájszerűségét nem bírtam, főleg, miután ráakadtam az üvegképfestők fórumára. Lenyűgözött, amit ott láttam.
Eleinte még csak a saját szórakozásomra gondoltam. Ma már azt érzem, hogy ez az egész messze túlmutat rajtam, és az alkotásaimon. Szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a szépség, ami körülvesz minket, a tárgyakban, (nem csak a saját dolgaimra értem, hanem teljesen általában), a lakásunkban, a tágabb környezetünkben nem valami kis kellemes mellékes. Az egzisztenciád, az egészséged, a kapcsolataid múlnak rajta, mert a mindennapi hangulatodat befolyásolja, az pedig mindenre kihat az életedben…
Ezért lett a Szindrana mottója:
Egyszer szeretném megnézni az üvegfestés technikáját.(ha nem titkos) hátha tudnám hasznosítani az én kreálmányaimon is.
nem, nem titkos, nagyon szívesen! 🙂