Szindrana

Lassíts tudatosan - éljen a Slow Life :)

Vevőszolgálat magasfokon

maglodi_4Leadtam az 50 tételes festék megrendelésemet. Alig várom, hogy megérkezzen, valójában addig nem merek nekifogni semmi újnak, mert attól félek, hogy nem lesz elég valami, és – hát, azt nem lehet elmondani, mennyire baj (lehet), ha nem tudod egy színkeveréssel végigcsinálni az adott képet.

És akkor felhív ma délelőtt a vevőszolgálat, hogy az 50-ből 10 hiányzik (egyetlen árnyalat, de mit csináljak, sok kell belőle 😛 ), és hogy elküldjék-e így, vagy várjunk pár napot, amikor is megérkezik, és akkor egy lendülettel (egy időben, egy dobozban, egy szállítási költségért) kaphatom meg az egészet. Azaz nem döntötték el helyettem, hogy az a fontos, hogy megspóroljak cirka egy ezrest, vagy inkább az, hogy legalább a többit hamarabb megkapjam! Történetesen a várok inkább egy kicsit, majd addig csinálok valami más hasznosat, végül is van mit, különben is, valamennyi festékem még azért van című variáció mellett döntöttem, de nem ez a lényeg.

Az Avon például ilyen esetben simán kiküldi a csomagot, vagy ha semmi sincs, simán nem küld semmit anélkül, hogy legalább egy mélt írna, hogy ne várd, kisanyám, mert nem megy. És azzal sem törődik, hogy azzal egy másik árkategóriába esel, és esetleg annyiért már nem kérnéd a többit se…

Szóval meg vagyok hatódva, és igen, hálás is vagyok. Valahol persze ez lenne a normális, de nekem ez most akkor is nagyon jól esett. És itt az ideje, hogy hálából meg is nevezzem eme korrekt és figyelmes céget:

Ők az Art-Export Bova Kft, vagy (talán) ismertebb nevén a Hobbyművész.

Vélemény, hozzászólás?