Szindrana

Állj meg egy pillanatra!

Szindrana

Jules Verne: Grant kapitány gyermekei

grant_kapitanyOlvastam pár Verne regényt, de nem túl sokat, már ahhoz képest, amennyi van…

Most meghallgattam a Grant kapitány gyermekeit (valójában azért, mert egy windows-újratelepítés alkalmával az ÖSSZES hangoskönyvem – egyéb adataimmal együtt – odaveszett, és csak ez az egy maradt meg…).

A történet egy palackba zárt üzenettel kezdődik, ennek nyomában indulnak a hajótöröttek megszabadítására a bátor kalandorok. Kicsit untam a tudományos részeket, úgy értem, szegény Paganel személyében még egy szórakozott tudóst is a hajóra kellett juttatni, hogy legyen valami ürügy a fejtágításra. Eddig nem vettem észre, de a fiam szerint márpedig igenis jellemző Vernére ez a fajta ismeretterjesztés. Hát, álltam elébe 🙂

Mint hangoskönyv, hát hallgattam már jobbat is. De vitathatatlan, hogy rosszabbat is. Eleinte szinte “mindjárt kikapcsolom”-idegesítő volt, annyira vontatott volt a felolvasás. Az idegen nevek és a lábjegyzetek bizony meghaladták a hölgy felolvasói képességeit. Később ez valahogy rendeződött: az idegen neveket megszokta, a lábjegyzetekről meg leszokott (nem tudom, hogy a szerző vagy a felolvasó 😛 ). Bár nekem inkább hálásnak illenék lennem, hiszen akárhogy is, de legalább megvan :).

Vélemény, hozzászólás?